Arról semmit sem tudunk, hogy a kormányzati agytrösztök stratégiázása során adódtak-e kételyek a tekintetben, hogy a konkrét intézkedések mellett – itt például a kerítésre gondolok – érdemes-e teljesen magukévá tenniük és minden skrupulus nélkül alkalmazniuk a harsány szélsőjobbos retorikát és a leggyalázatosabb eszközöket. De hogy mit gondoltak, annyira nem is fontos. Az számít, amit tettek: másfél éven át háborús övezetként ábrázolták Magyarországot, és elérték, hogy az emberek jelentős része – végletesen leegyszerűsítve: 3,3 millió választópolgár – ne érezze magát biztonságban a hazájában. Ne kerteljünk: ez egyáltalán nem volt tisztességes. És ezenközben mintegy mellesleg elszívták a Jobbik elől a levegőt. Annektálták a területet, ahol radikálisként kiteljesedhetett volna. Vona Gábor bizonyára enélkül is megpróbálkozik pártja konszolidációjával, a közép felé terelésével – már a 2014-es választási kampány óta nem volt ez tőle idegen –, de az így előállt helyzetben nem is tehetett mást.
A mi lett volna, ha izgalmas kérdés, igenis gyakran megéri feltenni. Mi lett volna, ha a habonyizmus nem kapaszkodik a menekülő százezrek kínjai által kínált kapaszkodókba? Nem túl bonyolult összerakni egy ilyen verziót: a 2014–15 fordulóján megbillent Fidesz folytatja az útját lefelé, a migránsok zsírján a Jobbik hízik helyette, és van ma egy 25-30 százalékos radikális pártunk. Amelyet nem csupán az ideológus GFG nevezhet neonácinak vagy fasisztának – akár joggal –, hanem kevésbé érdekvezérelt elemzők is, és amelyet ráadásul annak láthat sok-sok magyar ember. Nos: ilyen pártunk most nincs. A fent említett hálássághoz-bosszússághoz egy pillanatra visszatérve: cseppet sem bánjuk ezt.
A sztorinak ugyanakkor még egyáltalán nincs vége. A helykereső Jobbikot megzavart identitásával is veszélyesnek látja a kormánypárt. Írtam már arról, hogy Vona Gábor halálugrásának sikere minimum kétséges – a centrum meghódításához, a balról előzéshez el kellene dobni a múltat és a régi bázist, az újat pedig őrült nagy munka, már-már lehetetlen felépíteni –, de az első számú kihívó akkor is első számú kihívó marad, ha a sanszai szerények. Ha borulna az építmény, az ő ölébe hullanának a kiélesített fegyverek. Ezért kell visszatolni oda, ahonnan elindult befelé. Vagy ha egy mód van rá, azon is túlra.